|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bartha Albert 2008. november 27.Sylvester Lajost Keresztvárra invitálták könyvbemutatóra. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azért gondolt őrá, mert a könyv szerzője, Fekete Lajos a 27. Székely Honvéd Gyalogezredben teljesített frontszolgálatot, s a 90-es éveiben járó, hatvan esztendeje Keresztváron élő férfi egyik koronatanúja és résztvevője a 2. világháború sokáig elhallgatott eseményeinek. Sylvester Lajos publicisztikában, könyvben, filmben is többször körbejárta ezt a témát. Keresztvár – az egykori Nyén, 1903 óta viseli mai nevét – Brassó megyei nagyközség. Háromszék megyétől 1926-ban csatolták Brassó megyéhez. 1900-ban 1434 magyar és 1030 román, 195 cigány lakosa volt, 2002-ben 3710 lakosából 2750 román és 956 a magyarok száma. Fekete Lajos ezredírnokként a fronton nyomon követte az ezred életének minden mozzanatát, köztük az 1944 őszi összeomlást is. Dalból van a lelkem című emlékező könyvének ezek az emlékei a legizgalmasabbak. Annak ellenére, hogy Fekete Lajos dalszerzői, karmesteri életútja az egész könyvet átszövi, a legmaradandóbb élményei a katonaélethez kötődnek. Fekete Lajos könyve nem jutott volna nyomdafestékhez, ha Bartha Albert, a szerző régi barátja, a Brassói Lapok volt szerkesztője fel nem fedezi a kézirat irodalmi mércét is ütő kvalitásait. /Sylvester Lajos: Nótás kedvű Fekete Lajos a templomban dedikál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./2014. május 29.Államálmok Erdélyben (I.)Erdély és az erdélyi magyarság történelmi sorsát az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége döntötte el. A történelmi Magyarország délkeleti területeit hamarosan a nagy-román állam kebelezte be, a Bánságon a szerb állammal osztozva. 1918. október 12-én, a Román Nemzeti Párt Nagyváradon bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást. A magyar politika már elkésett az államnak a nemzeti autonómia elve alapján való újjászervezéséről, megőrizendő annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkár november 13-i aradi tárgyalásai is a román nemzetiségi vezetőkkel. Wilson amerikai elnök, még a háború lezárulása előtt, egy 150 fős munkacsoport elemzésén alapuló, 14 pontba tömörített békejavaslatot tett. A tanácsadója, Edward M. House ezredes által véglegesített elvek előírták, hogy az elkövetkezendő béketárgyalások nyíltak és átláthatóak legyenek, a háborús okok megszüntetésével igazságos és stabil béke jöjjön létre, mely biztosítja a békeszerető országok biztonságát, az erőszak és az önző agresszió megszűnését. Alapelvként fogalmazódott meg a minden néppel szembeni méltányosság, s annak jogossága, hogy egyenlő szabadságban éljenek. A javaslat 10. pontja előírja: „Ausztria–Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket”. Wilson februári újabb négy pontja szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba. A hadviselő felek a wilsoni javaslatot elfogadták ugyan, de a győztesek a békeszerződésekben ezektől eltekintettek. Voltak azonban, akik a wilsoni elveket komolyan vették, és azok alapján próbálták menteni régiójukat a területéhes kisebb, valamiképp a győztesek oldalára került államoktól. „Ezekben az időkben a wilsoni eszmék hatása alatt, az önrendelkezés mániájába esett az emberiség. Erdélyben is három köztársaság alakult meg, így Székelyföldön, Kalotaszegen és végül a Bánságban” – írja Ligeti Ernő. A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én tartott nagygyűlésén javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem biztosítja a magyar állam területi integritását, akkor a magyar–román együttélést a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosítsák. Ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”, és kérték, hogy a békekonferencián számára is biztosítsanak képviseletet. Az SZNT vezetői, Jancsó Benedek és Ugron Gábor, Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Paál Árpád helyettes alispán a Székely Közélet december 8-i számában úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagy-Romániában, mert „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra. Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni”. Ezért a következőt javasolja: „Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni”. Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Gyárfás Elemér 1919 márciusában a Iuliu Maniunak készített tervezetben az önálló erdélyi államiságot, mint az erdélyi kérdés rendezése kulcsát, részletesen kidolgozta. Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást talált, és ehhez az antant is hozzájárult. Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Mezey Ödön és Paál Árpád köre egy emlékiratban rögzítette a köztársaság tervét. Az új állam Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérné, és gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával és Magyarországgal. A köztársaság békés kikiáltására 1919. január 10-én került volna sor, azonban 9-én a román hatalom Paál Árpádot 36 társával együtt letartóztatta. Január 13-án Valer Neamţiu, a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett prefektus, felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot és a szászok medgyesi hűségnyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt. Paál a tárgyalásokat két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával, valamint a Székely Köztársaság elve alapján vélte folytathatónak. Ezt azonban a román fél elutasította. Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad), 2014. május31. Államálmok Erdélyben (II.) Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása Kós Károly számára nem jelentett tragédiát. Ellentétben a hivatalnokértelmiséggel, mely az államhoz ragaszkodott, Kóst népéhez, szülőföldjéhez kötötte a hűség, s mikor amazok az állam után vándoroltak, Kós hazajött népének szolgálni. Kós Károly és társai szervezkedni kezdtek, és Bánffyhunyadon bejelentették a Kalotaszegi Köztársaság megalakítását.Az elvi megalapozásához a kolozsvári Keleti Újság –amelynek szerkesztőségében ott találjuk Szentimrei Jenőt, Paál Árpádot, Zágoni Istvánt, Ligeti Ernőt és Kós Károlyt is – által terjesztett eszmék is hozzájárultak. Szerintük a köztársaság létesítésének gondolatát az teszi indokolttá, hogy a kalotaszegi magyarságot nagy román tenger veszi körül, és e nyelvsziget önálló állami berendezésének létjogosultságánál így mi sem természetesebb. A Köztársaság lakossága kb. 40 ezer lélekre tehető, pontos határvonalát nem ismerjük. ElnöknekAlbrechtLajost választották meg. Grandpierre Emil főispán egy küldöttség élén fölkereste a szebeni román Kormányzótanácsot, és javasolták, hogy Erdély magyarlakta területén magyar, a románon román, a vegyes lakosságú területeken vegyes legyen a közigazgatás, azonban a Kormányzótanács hallani sem akart javaslatukról. A Kolozsvárra visszatért küldöttség Apáthy Istvánt, Kelet-Magyarország főkormánybiztosát, akinek a békeszerződés aláírásáig a magyar államot kellett volna képviselnie börtönben találta. Ezzel megszűnt a mini állam léte is. Murvai Miklós Nyugati Jelen (Arad), 2014. június2. Államálmok Erdélyben (III.) „Duna-Tisza-Maros, erős karjai ölelték őt Az Erdélyi hegyek óvták a földjét, s a legelőt” – nosztalgiázik a költő a 24 napig élő Bánáti Köztársaságról. A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánság a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozott magyarság jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. Ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok mellett várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antant-szövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében minden oldalról betörtek Magyarországra. A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a magyarokon kívül elsősorban a németek próbálták megmenteni a tájegységet a széthullani látszó állam számára. A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron magát elnöknek nyilvánítva, kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására Bartha Albertet nevezte ki miniszternek. Az új állam vezetői a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal kísérleteztek, hogy egy széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel győzzék meg a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói. Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat. A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal. A franciák november 19-ig a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését. A sokáig háborúval fenyegető román–szerb konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg. Erdélyben ezzel lezárult a wilsoni elvek gyakorlatba ültetésének reménye. A béketárgyalások folyamán teljesen más modellek szerint döntöttek, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre törekvő közösségek lokális autonómia-tervei. 1918. december 1-jében sem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit. Murvai Miklós. Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 1.1918. november 1. – A Bánáti Köztársaság kikiáltása„Életem legboldogabb napjai azok voltak, amelyeket falvakban, parasztok közt töltöttem.” (Bartók Béla, a Bánát egyik leghíresebb szülötte) 1918. november 1-jén kiáltotta ki Róth Ottó német származású polgári radikális politikus a független Bánáti Köztársaságot, mely utóbb mindössze 24 napig gazdagította Európa országainak sorát. Az államocska alapítója az etnikai szempontból ugyancsak sokszínű térséget egy – svájci mintára – kantonrendszerbe szervezett köztársasággal akarta megőrizni Magyarország számára, törekvése azonban a szerbek és románok által támogatott antantcsapatok bevonulása nyomán rövid időn belül elbukott. A Bánság – vagy Bánát –, melynek területét csak az 1718-as pozsareváci béke szabadította fel az oszmán uralom alól, a Duna, Tisza, Maros folyók és az erdélyi hegyek által körbezárt tájegységet foglalja magában. A történelmi körülmények folytán, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a Bánát a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a megfogyatkozó magyarság már a török korban is jelentős szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. A 18. századi Habsburg katonai közigazgatás aztán nagyarányú sváb betelepítést hajtott végre, az első világháború kirobbanásáig pedig szlovákok, illetve – nagyrészt a rohamosan fejlődő Temesváron letelepedő – zsidók érkezése varázsolta még tarkábbá a Bánságot. A tájegység tehát ilyen zűrzavaros etnikai viszonyok közt várta a wilsoni elvek nevében osztozkodó antantszövetségeseket, akik a Monarchia összeomlásakor, 1918 októberében Erdély, a Felvidék és a Száva felől is betörtek Magyarországra. A Bánságra a szerb és román népesség nagy aránya nyomán hamarosan két „anyaállam” is igényt formált, a zűrzavaros időszakban azonban az integer Magyarországhoz lojális etnikai kisebbségek – a magyarokon kívül elsősorban a németek, kisebb mértékben a bunyevácok – is tettek még egy utolsó kísérletet arra, hogy a tájegységet megmentsék a széthullani látszó állam számára. A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-ei megalakítása után Temesváron – magát elnöknek nyilvánítva – kikiáltotta a terület függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására kvázi-miniszternek nevezte ki Bartha Albertet. Az új országocska vezetői – a Károlyi-kormány pacifista politikájának következtében is – a függetlenség 24 napja alatt gyakorlatilag azzal a taktikával kísérleteztek, amit később – többek között – a Vendvidéken és Kalotaszegen születő köztársaságok alapítói is megpróbáltak sikerre vinni: a hungarus-tudatú etnikumok támogatásával, egy széles körű autonómiát biztosító rendszerrel akarták meggyőzni a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói. Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, azonban 1918 őszén, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és az anyaállamokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat. Miután pedig a Bánságban a szerbek és románok komoly többséget képviselőtek, Róthék kísérlete már az első napokban sem sok eséllyel kecsegtetett. A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis az államocska „hadserege” képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antantcsapatokkal, melyek november 7-én lépték át a határt. Róthék helyzetét jól mutatja, hogy miközben a vidéki szerb és román lakosság lelkesen támogatta a francia hadosztályokat, a köztársaság – tömegbázisát tekintve – tulajdon fővárosában, Temesváron is alulmaradt a megalakuló Szerb Nemzeti Tanáccsal szemben. Károlyi Mihály megbízásából Jászi Oszkár még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy lebeszélje a szerbeket az antanterőkkel való együttműködésről, útja azonban nem járt eredménnyel, a franciák pedig november 19-éig – Temesvárral együtt – a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták. Róth és az államocska „kormánya” Budapesten talált menedéket, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését. Bár Róth Ottóék kísérletének bukásával Magyarország elvesztette a lehetőségét arra, hogy a Bánság sorsába beleszóljon, a területért folyó szerbek és románok közötti rivalizálás még hosszú ideig folytatódott. A sokáig háborúval fenyegető konfliktust a trianoni békeszerződés végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg. Tarján M. Tamás Háromszék / Rubiconline Erdély.ma 2015. február 16.Sorsok emberközelbőlÖsszefogás egy többgyermekes családért Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük… A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is. – Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi. Öten egy szobában Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember. Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok. Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak. Még segélycsomagot sem kaptak A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül. A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel. – Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon. Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 20.Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templomA Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Büszkék lehetnek a bándiak Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt. Örüljetek! Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket! Egyedül Istené a dicsőség! Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette. – Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom. Hálaadás, köszöntések A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg. A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
